Az emberek rémálma, vakok egy kalandparkban!

Első komolyabb csúszó-mászó emlékem az, amikor apukámmal elmentünk a Rámszakadékba, szerintem nem voltam több hét évesnél. A legjobban azt élveztem, mikor a patak fölött, egy láncba kapaszkodva kellett végigaraszolni a sziklafalon. Ezeket apa is nagyon jól bírta, bár mikor elfáradtam és a nyakába ültem, azt már kevésbé. 🙂 Párszor voltam később is, de a legutolsó alkalommal nagyot csalódtam, a lánccal való kalandozás helyett kiépített lépcsők és mellettük korlátok voltak, úgyhogy azóta ez számomra felejtős. Talán innen ered a mindenféle mászásért való rajongásom.

Ahogy már Orschie is írta, pár héttel ezelőtt jártunk a tihanyi kalandparkban.
A tulajdonosok azt szerették volna elérni, hogy egy látássérült is végigmehessen egyedül a pályákon. Ezért az volt az ötletük, hogy a pályákon található megállóknál (szaknyelven platform), braille feliratokat helyeznének el. Itt jöttünk mi a képbe a LÁSS csapatával, ugyanis nekünk kellett “szakérteni” a pályákat. A kezdeményezést jó ötletnek tartottam, bár voltak kételyeim a megvalósítással kapcsolatban. Furán hangzik, de nagyon-nagy dolog, hogy beengednek vakokat egy kalandparkba, az hogy “vakosítani” szeretnék, az meg teljesen egyedi hazánkban legalábbis.
A kalandparkok fákra épített kötélpályákból állnak, amiken különböző nehézségű feladatokat kell elvégezni. Természetesen ekkor a kalandor ki van biztosítva, így nem tud leesni. Ilyen lehet egy pallón való áthaladás, az ún. csúszópályán való lecsúszás, különböző segédeszközökkel való átlendülés, stb. Én már voltam régebben egy hasonlóban, így pár perces memória frissítés után nem jelentett problémát a karabiner használata és a köteleken való mászkálás, természetesen a csapat többi tagja is hasonlóképp volt ezzel.
A tanuló pályán kipróbálhattunk mindenféle akadályból egyet, így nagyjából képet kaphattunk, hogy mire számítsunk. Ezután végigmentünk még két pályán, a másodikon kétszer is, így kellemesen elfáradtunk. Ekkor az egyik kísérőnk, Tomi megpróbálta bekötött szemmel teljesíteni a pályát. Magát nagyon “béna vaknak” tartotta, de szerintem nagyon jól vette az akadályt. Ezen felbuzdulva egy másik látó önkéntesünk is kipróbálta, ő már az egyik nehezebb pályán. Sári végigment már előtte egyszer azon a pályán, így volt egy kis előnye, de szerintem sokan így se mernék utána csinálni. Minden elismerésem az övéké!
Természetesen a kalandparkban volt néhány nagyon lelkes segítő (ha jól tudom, hivatalosan őket animátoroknak hívják), akik a nehezebb részeknél vagy lentről, vagy az egyik platformról irányítottak minket. Ez nekik is teljesen új volt, de ettől függetlenül nagyon jól csinálták a dolgukat, sosem éreztem, hogy féltenének, vagy nem tudnák hogy mit hogyan mondjanak el. Elmondásuk szerint mi sokkal gyorsabban végigmentünk a pályákon mint egy normál látó csoport, bár ehhez hozzátartozik, hogy csapatunk minden vak, vagy vakká vált tagja nagyon bátran ment előre a vak világba! 🙂
Miután mindenki elfáradt, jött a jól megérdemelt ebéd, majd szieszta gyanánt a munka második része. Ekkor mindenki összeült, és megmondtuk a tutit. Az eredeti tervet rögtön elvetettük, ugyanis rengeteg akadályba ütközött a pályák braille feliratának elhelyezése. Egyrészt nem mindegyik platform néz ki ugyanúgy, ezért nem lehet garantálni, hogy mindenhol ugyanott legyenek a feliratok. Másrészt rengeteg látássérült nem tud, vagy csak nagyon rosszul braille írást olvasni, az meg már csak a profiknak megy, hogy különböző elcsavart pózokban is gond nélkül értelmezzék a szöveget. Épp ezért egy makett ötlete vetődött fel, ahol a látássérült kalandor képet kaphat arról, hogy hogyan néznek ki a pályák. A pályákon csak különböző jelzések lennének, amik emlékeztetik a makett éppen kellő részére.
Ettől függetlenül úgy gondoljuk, hogy nem lesz olyan vak, aki teljesen egyedül megjelenik a kalandparkban, már a hely megközelítése sem egyszerű. De azért fontosnak tartjuk, hogy tisztában legyen azzal, hogy hol mit kell csinálni, így minimális segítséggel ő is végig tud menni a pályákon. Arra nem találtunk megoldást, hogy honnan tudja meg, mikor mehet a következő kötélen végig, hogyan legyen abban biztos, hogy már az előtte lévő pályán nincsen senki, épp ezért szerintem egy látónak mindenképp koordinálnia kell a haladást, legalább annyival, hogy szól mikor üres a vaksi előtt a pálya.
A kalandpark üzemeltetői meggyőzhetőek voltak, remélem hogy amit lehet, azt megvalósítanak az ötleteink közül. Nekik, az összes animátornak és a kísérőinknek hatalmas köszönet jár a mindenféle koordinálásért, és a lelkesedésükért! Már épül a következő pálya, úgyhogy Tihany reszkess, még visszajövünk!