Rövid beszámoló

Eddig mindig volt valami célja ha nekiültem blogot írni. Főleg valami nagy „kaland”, néha a velem történt igazságtalanságok elpanaszolása, és hasonlók… Most meg csak erőt gyűjtök a tanulás folytatásához… Így mindenkitől elnézést ha csapongok a témák között.

Az érettségi előtt pár nappal kicsit átalakítottam a weboldalam. Észre vette valaki? 😀 Most már az egész wordpress alapú (eddig a blog különálló része volt az oldalnak), a legtöbbet azzal szenvedtem hogy a oaron.hu/blog aldomain alatt is elérhetőek maradjanak a bejegyzéseim. Végül sikerült, így a régi linkek is élnek szerencsére.
Beüzemeltem a letöltéseket is,ahol még csak a Huszonegyes kártyajátékom és a Tilitoli tölthető le, hamarosan elkészül a többi program is.
Többen is kérdezték, hogy milyen volt az érettségi. Hát hogy úgy mondjam felemás, de még nem vagyok túl rajta teljesen. Igazából csak pont azt a két tárgyat szúrtam el nagyon ami számít (infó és matek), a többi az meglepően jó lett. Levontam belőlük a tanulságokat, de ettől függetlenül nem vagyok megelégedve a teljesítményemmel.
Viszont azért vannak jó híreim is, kemény 11 év megfeszített angol tanulás után,megcsináltam a nyelvvizsgát. ugye milyen nagyszerű dolog? 🙂 A következő nyelvre (ha lesz ilyen) nincs még 11 évem, szóval valahogy fel kéne gyorsítani ezt a folyamatot. 😀 Azért kicsit hiányozni fog. Ugyan soha nem szerettem szavakat tanulni, a nyelvtant meg untam a végére (és biztos hogy most is lehetne még mit csiszolni rajta), de már hozzászoktam hogy angol házit írok, vagy vizsgafeladatokat csinálok az Euro weboldalán… 😀 Hogy ne felejtsem el teljesen a nyelvet, tervben vannak könyvek olvasása angolul, nyárra ez egy jó célnak tűnik.
Ahogy már az érettségizős bejegyzésemben írtam, kalandos volt ahogy a nyelvvizsgáig eljutottam, de legalább ezt is kipróbáltam. Az írásbeli résznél egy teremfelügyelővel voltam együtt, ő olvasta fel a feladatokat és a válaszokat, én meg írtam le a megoldások betűjelét a gépbe. A szóbelivel meg nem volt nagy gond, az lett a legjobb, bár ezt már akkor is sejtettem, szóval ha nem is mindenhol, de itt volt sikerélményem.
Az meg hogy hova fogok bejutni a jövő zenéje, mivel én sem tudom hogy mit is szeretnék pontosan, remélhetőleg a legjobb opciót dobja majd a gép. 🙂
Alig várom hogy végelegyen, és utána két hónapig csak pihenhessek (nem mintha most nem ezt csinálnám). Ami már biztos, hogy lesz egy hétvégés Balaton kerülés, meg egy hetes belgiumi ifjúsági csere nyáron, ezekről alkalomadtán majd írok.
Pozitív élményeim közé tartozik még, hogy két év „kemény” futása után, most szerdán volt az első, hogy lefutottam a két szigetkört. Most sem értem hogyan sikerült meggyőzni ennek sikeréről, bár azt hittem hogy sokkal jobban meg fogok halni a végére. Na persze azért a második kör második felének kb 2/3 részét gyalogoltuk, a jövő héten (ha lesz bennem elég erő hozzá) megpróbálom egy kicsivel csökkenteni a sétát.