Kalandok csukott szemmel...

Az mp3 lejátszókkal mindig is hadilábon álltam. Az első (a maga 256 mb méretével) abban az időben jónak számított, de eljárt felette az idő. A váltás akkor történt meg, mikor az egyik kabátzsebemben összetört... Főképp az dühített, hogy a rajta lévő zenéket nem tudtam utána lementeni a gépre.
Engem is elért ez a kór, pedig kézzel-lábbal hadakoztam ellene. Így utólag lehet hogy jobban jártam volna ha szétszedem több évre, de ezen már kár keseregni. Ebből az következik hogy a májusom kissé húzós lesz... De kezdjük az elején.
Ez volt a második alkalom, hogy sílécet ragadtam, és elutaztam a már tavalyról jól ismert Grebenzenre. A szervezés a megszokott volt, zömével a társaság is, így nem volt időm unatkozni, meg persze aludni se sok.
Június elején egy kellemes nyári délelőtt amikor épp az iskola padot koptattam, megcsörrent a telefonom. "Azért annyira elfoglalt ember nem vagyok, hogy ismeretlenek ilyenkor hívjanak" -gondoltam, de mivel már pont szünet volt, felvettem. Ekkor természetesen minden átfut az ember fejében. Biztos valamelyik rokon, aki jobb esetbe csak a délutánomat szervezi át és annyira fontos hogy ilyenkor hív, vagy egy újabb ügynök aki nagyon kedvesen rám akar sózni egy remek üdülést szinte ingyen... Ehelyett megkérdezték, hogy elmennék-e Brüsszelbe november elején (teljesen ingyen!). Ilyenkor persze mindenki hevesen tiltakozni kezdene, "neem, köszönöm szépen, minek nekem Brüsszel, különben is jártam ott vagy négyszer" és lecsapná a telefont. Talán eltérő egyéniségemnek köszönhető, de én nem így tettem. Vajon ez azt jelenti, hogy kilógok a társadalomból?
Az oldal tetejére