Elég sok minden történt a program utolsó három hónapjában, de az új ötletek a vizsgaidőszakban jöttek csak igazán!
informatika
Ma olyan nyolc óra tájékán az Elte egy új tanulmányi rendszert kapott, amit Netunnak hívnak. Már előre féltem hogy mi lesz, (ugyanis sok rosszat hallottam a rendszerről akadálymentesítési szempontból), de ekkora meglepetésre azért nem számítottam...
Azt hiszem ott hagytam abba, hogy beiratkozás. Jó érzés volt bemenni az egyetemre, csupa ismerős arc vett körül. Kis protekcióval, soron kívül elsőként írhattam alá a csodás hallgatói szerződést a délutáni csoportunkból. Ezzel csak annyit értem el, hogy utána közel két órát várhattam az egyik előadóban, amíg mindenki elvégezte ezt a procedúrát.
Azalatt viszont Queen szólt háttérzeneként, meg beizzítottam a Wifi-t, úgyhogy eltelt az idő.
Nagyjából másfél hete vettem meg első androidos telefonomat. A Sony Xperia Mini Proról már sok jót hallottam, és ahogy nézegettem a youtube-ra feltöltött videókat az akadálymentesítésről, azt éreztem hogy ezt nekem találták ki. Ugyan mondták hogy vannak olyan programok amikkel nem működik jól együtt, - de sebaj gondoltam-, majd csak megoldom. Azért erre nem számítottam...
Nagy lelkesedéssel mentem ma el az OKTV informatika alkalmazói versenyére, de ez az első két perc után valamiért teljesen elszállt...
Pár héttel ezelőtt megpróbáltam ugyanennek a programozói fordulóját is, ahol ugyan nem jutottam tovább, de tapasztalat szerzésnek tökéletes volt. Az alkalmazói versenyen a word, és Excel (vagyis a szövegszerkesztés és a táblázatkezelés) van főleg, így esélyt láttam a második fordulóba való bejutásra.