Egy hosszú hét technikai történései

Nagyjából másfél hete vettem meg első androidos telefonomat. A Sony Xperia Mini Proról már sok jót hallottam, és ahogy nézegettem a youtube-ra feltöltött videókat az akadálymentesítésről, azt éreztem hogy ezt nekem találták ki. Ugyan mondták hogy vannak olyan programok amikkel nem működik jól együtt, – de sebaj gondoltam-, majd csak megoldom. Azért erre nem számítottam…

Már a rendelés is kaotikus volt egy kicsit. A bolt súgójában ugyan azt írták hogy lehet utalással fizetni, de a megrendelésűrlapon csak a „készpénzzel fizetek” opciót lehetett bepipálni (mivel nem volt más). Mikor felhívtam őket, mondták hogy „jaaa, igen a vásárlás közleményébe írja bele, hogy utal…” Gyorsan leraktam a telefont, majd megrendeltem, gondoltam inkább nem kezdem el nekik magyarázni a logikai bukfencet. Megrendeltem, megjött a visszaigazolása banktól az utalásról, és tőlük egy mail, hogy hamarosan felkeres a munkatársuk. Mivel a pénz már megérkezett, én meg nem bírtam magammal, másnap rájuk telefonáltam, amikor is kiderült hogy a telefon már ott volt, csak „elfelejtettünk szólni…”
Ezt a telefont az Android 2.3-as operációs rendszerével adják, amihez már van beszédtámogatás, de az érintő képernyő nem működik még jól vele. Mivel a Sony elkészítette már a frissítést, amivel a telefon oprendszerét Android 4.0-ra frissíthettem, ez volt az első amit megtettem.
A képernyőolvasó (Talkback) bekapcsolása után gondoltam, hogy átállítom magyar hangra. Majd egy fél napom ráment, amíg kiderítettem hogy miért nem szól, vagy ha igen, miért csak angolul. Végül sikerült, ugyan az ékezeteket kicsit furán mondja, de ez legyen a legnagyobb baj…
Hurrá, beszél magyarul, akkor kezdjük el próbálgatni. Hmmm… Na de hogy tudom felvenni a telefont? A súgóban megtaláltam ennek leírását (a képernyőn kell elhúzni három ujjamat, de nem mindegy hogy milyen szögbe és hogy milyen irányban). Ez hol működött, hol nem, -csak azok nem tudtak elérni akik tényleg akartak tőlem valamit-, így rágugliztam, és találtam is erre egy jó megoldást. Kemény 180 ft-ért megvásároltam egy EZbuttons alkalmazást, amivel a telefon nyomógombjait be tudtam állítani különböző akciókra, így pl. a hangosító gombbal tudom felvenni a hívást. Erre megint ráment kb 1-1,5 napom, amíg megtaláltam a megoldást, kipróbáltam, és minden szuperül működött.
Eközben a telefonom rejtélyes fagyásokat produkált. Főleg akkor indította újra magát, ha a képernyő tetején, az értesítés sávon több ujjamat mozgattam egyszerre. Végül ennek is utána jártam, mint kiderült amikor a Sony a telefonhoz „formálta” a 4.0 oprendszert, sikerült valahogy belenyúlnia, így egyes készülékeken előjön ez a hiba. Remélhetőleg hamar javítják, azért használható a telefon.
Az hogy a névjegyzéket nem mindig tudtam elérni, hogy amikor fontos sms-t kellett hogy írjak 10 percig kerestem az üzeneteket, vagy amikor szenvedtem a beépített facebook klienssel, azt már nem is részletezem… Van még miről írjak.
Gondoltam ha már ilyen okos a telefonom, látni szeretném a leveleimet is. Mi sem egyszerűbb ennél, van egy gmail alkalmazás telepítve a telefonra, a baj csak az hogy a képernyőolvasóval nem működik együtt. sebaj, rátaláltam a K9mail programra, amit nagyon dicsértek. Felraktam, de nem működött. Utána írták, hogy ja igen, a legújabban van egy bug, keresd meg a legutolsó tesztet, na azzal próbálkozz… Felraktam, és úgysem ment. Nem fogadta el az e-mail beállításaimat. Már vagy 8-10 ember adta az ötleteketaz angol levelezőlistán (vagyis körülöttem forgott az egész világ :D), de sokáig nem jutottunk közelebb a megoldáshoz. Végül sikerült, le is vontam a tanulságot. Ha valami baj van, első lépés a súgó TÜZETES átolvasása, kivételesen segített…
Ja én balga, még ezzel sem elégedtem meg, miközben nem tudtam megnézni a leveleimet, böngészni is szerettem volna. Sőt, gondoltam akkor majd a webről fogok levelezni. Első körben felraktam egy direkt vakoknak készült webböngészőt. Ezzel csak egy bajom volt, hogy a különböző mezőkbe való beíráshoz egy átlót kellett rajzoljak a képernyőn. Ez vagy azért nem sikerült mert én voltam a béna, vagy mert a telefonom lefagyott, így kénytelen voltam más megoldás után nézni. Még szerencse, hogy nagy Firefox fan vagyok, így rátaláltam egy blogra, ahol a Firefox akadálymentesítéséről írtak. Letöltöttem, és működött is, bár nem elsőre. Látszik rajta hogy béta verzió, de azért már kezdem egyre inkább megszokni.
Most hogy jól kipanaszkodtam magam, jöhet a dicséret. Maga a rendszer összességében nagyon tetszik, tök jó hogy szinte bármilyen alkalmazást megtalálok a google play-ben, kezdem élvezni a telefon használatát. A querty billentyűzeten való gépelést még szoknom kell (egy rövidke pillanatig felmerült bennem hogy mobilon kéne megírnom ezt a bejegyzést is, de áhh, asszem ez még várat magára egy kicsit), viszont sok mindent már teljesen megszoktam. Mint általában sokszor, most is bizakodó vagyok, amilyen nagy léptékben fejlődik akadálymentesítés terén, pár év és az Android is teljesen kiforrja magát.