Elmélkedés

Annyi minden történt Belgium óta, nem is tudom hogy tudnám összefoglalni… Bár ahogy vesszük, semmi „kaland”, nem utasztam el az országból, de mégis mozgalmasak a napjaim.

Egyrészt megtörtént az alig várt felvételi, ami sok tanulsággal szolgált. Azzal tisztában voltam hogy valahova mindenképp bejutok, a kérdés csak az volt hogy hova. A végeredmény az lett, hogy az Elte proginfó szakán fogom folytatni. Kicsit kétségeim vannak afelől hogy hogyan fogom állni a sarat, de majd csak belejövök. azt már egy régebbi bejegyzésben írtam hogy nem sikerültek igazán jól az érettségik, főleg a magammal szemben támasztott elvárásaimat nem ütöttem meg, így több tanulságot is levontam. Egyrészt hogy nem elég biztos a tudásom, másrészt hogy az unalmas excel, word és hasonló feladatokat muszáj lett volna jobban gyakorolni, hogy meglegyen az ötös. Lehetne itt mentegetőzni, hogy az ötödik évre teljesen elfújták a lelkesedésemet az egész iránt (ami így is volt valamiért), de semmin nem változtat. Úgyhogy inkább szemléletmódot váltok, és tiszta lappal nekiindulok az egyetemnek.
Közben töltődöm ezerrel. Lassan már abba fáradok bele, hogy túl sok mindent csinálok. Régi (vagy új) ismerősökkel találkozom. Ezen a héten minden nap volt valami, hétfőn pl. egyszerre szerveztem két programot (még az időpont is teljesen megegyezett), előtte fél órával esett le hogy ez valahogy nem fog működni. Azért erre még én sem vagyok képes. :d
Amíg nem kezdődik a szeptember, rengeteg programom van. Alig várom a jövő hetet, hogy csütörtökön a Velencei tóban fürödjek, vagy hogy a péntektől négy napig tartó szlovákiai túrán részt vehessek.
Más tanulsággal is szolgál a nyár. Kezdem lassan átlátni hogy melyik barát melyik szintre való a rangsoromban. Sajnos sokakat túl magasra rakok, ahonnan utána később fájó szívvel egy kicsivel lejjebb kell költöztessem. Ami nem feltétlen a totális eltörlésüket jelenti, csak megpróbálom a helyükön kezelni a dolgokat.
Az viszont elégég meg tud ütni amikor egy felépített kép a másikról teljesen összedől bennem. A jenga-ban is ha 1-2 darabot kiveszünk még az alapjain megáll a torony (csak egy kicsit instabil lesz), de ha sok darabot emelünk ki (és főleg alulról) egyszer csak atomjaira hullik… Na most jó rejtélyes voltam, és még a hasonlatom is tetszik, lehet hogy bölcsésznek kellett volna jelentkezzek? 😀 Azért ezt nálam elég nehéz elérni, de nem lehetetlen. 🙂